Mi a szerepe a kutya szocializációjának az emberrel való kommunikációjában?

Remélhetően manapság már kevés olyan kutyatartó van, aki ne hallott volna a szocializáció fontosságáról annak érdekében, hogy kutyánk megfelelően viselkedjen akár emberek, akár más állatok társaságában.

Napjainkban ugyanis nehéz elképzelni olyan, gazdával rendelkező kutyát, amely sohasem lép ki a lakásból/ kertből, illetve akinek otthonában ne érkeznének időnként látogatók.

Sok ember számára a kutyatartás egyértelműen a különféle, többnyire társas elfoglaltságot jelentő kutyás sportok folytatásához kapcsolódik, ami megint csak azt igényli, hogy kedvencünk változatos helyszíneken, változatos emberekkel és kutyákkal találkozzon és – ami még fontosabb – elfogadhatóan viselkedjen. A társadalmi normák szerint nem elfogadható, ha egy kutya provokálás nélkül megtámad, zaklat másokat (embert, állatot). Állatjóléti szempontból ugyancsak nem jó, ha a kutya retteg mások láttán, illetve ha kilépve otthonról, már pusztán a helyzet, helyszín újdonsága hatására mutat félelmi tüneteket.

Általában véve azt tartjuk kívánatosnak, ha a kutya a normál élethelyzeteket, legyenek azok bár az élettelen vagy az élő környezet következményei, nyugodtan, érdeklődő bizalommal viseli el; és más emberekkel, illetve kutyákkal szemben semleges, vagy pozitív attitűdöt mutat. Mindennek elérését, természetesen az adott kutya genetikai (veleszületett) adottságainak figyelembevételével, a szocializáció hivatott elősegíteni.

A szocializáció legkönnyebben kölyök- és növendék korban végezhető el, hiszen a fiatal egyedek eleve élénkebbek, érdeklődőbbek, barátkozóbbak, illetve az ilyenkor szerzett tapasztalatok tartósabbak, különösen a többi élőlényre (emberek, állatok) vonatkozóan. Úgy is mondhatnánk, hogy a fiatalon megtapasztalt, társaságra vonatkozó élményeket a kutya nem fogja elfelejteni, tehát egyfelől igyekeznünk kell a szocializáció során a lehető legtöbb kellemes, illetve semleges környezeti ingert biztosítani ehhez a tanuláshoz, másfelől pedig figyelnünk kell arra is, hogy a fiatal kutyát ne érjék traumatikus (megrázóan kellemetlen) ingerek mások (emberek, kutyák) részéről, hiszen ezek is meghatározó élményként rögzülhetnek aztán.

Kommunikáció és szocializáció

A szocializáció nem abból áll mindössze, hogy a kiskutyát kitesszük az élményeknek, aztán lesz, ami lesz. Természetesen valóban igaz, hogy a különféle helyzetek, helyszínek és emberek/ kutyák megszokása nem lehetséges a velük való találkozás nélkül, de nagyon fontos azt is figyelembe venni, hogy a kutya egyik legfontosabb, fajra jellemző tulajdonsága az emberrel való kommunikációs képessége. Ez pedig rendkívül hasznos útja és eszköze a megfelelő szocializációs információ átadásának a kutya irányában. Ezzel kapcsolatban érdemes észben tartanunk két egyszerű alapszabályt: a kutya már igen fiatal kölyökkorában megtanul figyelni ránk; és igen jól kiismeri magát az emberi érzelmek és kommunikációs jelek felismerése és követése terén. Mindez pedig azért bír jelentőséggel a szocializáció során, mert a kutya eme képességeit kihasználva elősegíthetjük számára a hasznos, illetve pozitív élmények megszerzését az újfajta ingerekkel kapcsolatban.

A kutya emberre irányuló figyelme azonnal megnyilvánul, ha például olyan helyzetbe kerül az eb, ahol elbizonytalanodik – vagy azért, mert nem tud megoldani egy feladatot, vagy pedig azért, mert esetleg fél valamitől. Ilyenkor a kutya rendkívül gyorsan az emberre néz – ez a tulajdonsága már nagyon fiatal korban kialakul – és igyekszik lehetőség szerint szemkontaktust felvenni velünk. Ilyenkor remek alkalom adódik a gazdának arra, hogy segítőkész, megnyugtató, pozitív módon támogatást nyújtson a kutyának, ezzel egyfelől tényleges segítséget nyújtva neki, másfelől elérve azt, hogy a problémahelyzet ne hagyjon negatív emlékeket a kutyában.

A kutya figyelmének könnyű magunkra irányíthatósága olyan helyzetekben is nagy előnyt jelent, amikor hirtelen közbe szeretnénk avatkozni egy-egy problémásnak tűnő helyzetben. Például ha elvisszük az ebet magunkkal mondjuk egy utcai fesztiválra, tömegrendezvényre, bárhová, ahol felbukkanhatnak ijesztő, vagy éppenséggel túlzottan érdekfeszítő dolgok, jó ötlet a kutya figyelmét elterelni egy időre ezekről. A szocializáció fontos eleme, hogy a kutya gyakorlatilag bármilyen helyzetben képes legyen azonnal a gazdára figyelni – ezt természetesen a megfelelő kommunikációs jel (pl. a kutya nevének kimondása), illetve időnként emellé jutalom adásával gyakorolhatjuk be. Tehát ha mondjuk tartunk attól, hogy a kutya meg fog rémülni egy zajos, mozgalmas felvonulástól, amíg a menet elhalad, maradjunk a helyszínen az ebbel, de figyelmét irányítsuk magunkra, mialatt dicsérjük és jutalmazzuk. Ezzel egyrészt eltereltük a figyelmét a gólyalábas és doboló felvonulókról, másrészt pozitív élményt társítottunk ehhez az újszerű eseményhez.

A kutya emberre való odafigyelését igencsak megkönnyíti, hogy jelenlegi ismereteink szerint egyedülálló módon az állatvilágból, az ember társaságában felnövő kutyák rendkívül érzékenyek az úgynevezett osztenzív, avagy figyelemfelhívó kommunikációs jelekre. Ez szemléletesen azt jelenti, hogy mielőtt az ember mond valamit egy másik embernek, megszólítja azt (pl. a nevét mondja), illetve valami olyasmit pl., hogy „Figyelj csak!”. Az illető ebből tudja, hogy most konkrétan neki szól az információ, és hogy az fontos. Több kutatás is igazolta, hogy a kutyák nemcsak hogy érzékenyen reagálnak az ilyen kommunikációs jelekre, hanem kifejezetten szükségük is van ezekre ahhoz, hogy az utána jövő (lényegi) információt megfigyeljék, megtanulják. Habár az ember önkéntelenül alkalmazni szokta az osztenzív jeleket, ha a kutyájával kommunikál, nem árt, ha ennek fontosságát tudatosítjuk magunkban – a kutyától ugyanis nem várhatjuk el, hogy enélkül kitalálja, éppen mikor szeretnénk vele közölni valami fontosat.

Az ember természetesen nemcsak tudatos, illetve szóbeli utasításokat ad a kutyának, hanem minden pillanatban „tudósít” a saját hangulatáról is – például szagokkal, arckifejezésével, hanglejtésével. Habár e jelzéseket lehetetlen, illetve nagyon nehéz kontroll alatt tartani, nem árt, ha tudjuk – egyre több kutatási eredmény szól arról, hogy kutyánk képes e kulcsokat értelmezni, és a saját viselkedését, belső állapotát ezek hatására módosítani. Így például képesek felismerni a mosolygós és a mérges arcot, átvenni a gazda ideges, stresszes hangulatát, felismerni, ha a gazda pozitív vagy negatív érzelmi reakciót ad egy tárgy láttán.

Ezen ismeretek fontosak lehetnek a szocializáció során is – érdemes ugyanis odafigyelnünk, mi magunk hogyan viselkedünk egy-egy olyan helyzetben, amelynél majd a jövőben fontos lenne számunkra, hogy kutyánk ne essen pánikba, illetve ne váljon túlságosan izgatottá. Jó példa erre az, hogy ha a kutya megrémül valamitől (pl. vihar zaja) vagy valakitől (pl. másik kutya), a mi reakciónk ne olyan típusú nyugtatás/ vigasztalás legyen, amiből a kutyának úgy tűnhet, minket is éppúgy megrázott és sokkolt az adott kellemetlen inger, mint őt magát. Tehát ne váltsunk fejhangú babusgató gügyögésre, ha a kutya megijedt a mennydörgéstől, mert ezek a hangulati jelzések a kutyában valami olyasmit jelenthetnek, hogy a gazdi is fél ebben a szituációban. Ez pedig pont megerősíti a kutya kiindulási reakcióját a helyzetre – ettől a zajtól félni kell! A megfelelő gazda-viselkedés kialakításához arra kell gondolnunk, hogy milyennek szeretnénk a kutyánk viselkedését az adott helyzetben – és próbáljuk meg ilyen példát adva nyugtatni, oldani a kutya stresszes állapotát. Ne féljünk attól, hogy a kutya megneheztel majd ránk, mert „részvétlenek” voltunk. Szerencsére, ennyire még nincs kifinomult szociális érzékük!

Írta: Dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértői csapatának etológus tagja