Az Ön Kedvence, a mi Szenvedélyünk.
Purina One logó
szürkecirmos cica jóízűen alszik nappal

Négy jel, hogy cicád idős korba lépett

3 perc olvasási idő
Purina One logó
Támogatja: Purina ONE

A cicáknak nem lesznek ráncai, ahogyan idősödnek – az évek múlása náluk nem annyira látványos, mint az embereknél.

De vannak jelek, amelyekből következtethetsz arra, hogy kedvenced idősödik, és bármennyire is kellemetlen erre gondolni, érdemes figyelni rájuk. Most eláruljuk, melyek ezek!

Hány éves kortól számít idős korúnak a cicánk?

Ahogyan ezeknél a rejtélyes állatoknál már megszokhattuk, a válasz nem egyértelmű… Habár a macskák 7 éves koruktól „idősnek” számítanak, sok cica sem a viselkedése, sem az egészségügyi állapota alapján nem sorolható bele a kategóriába. Ne az éveket számoljuk tehát, hanem figyeljük a jeleket!

Az aktivitás csökkenése

Ami talán először feltűnik majd, az cicánk energiaszintjének csökkenése. Persze ennek az idősödésen kívül állhat például egészségügyi probléma is a hátterében, ezért legjobb, ha ilyenkor elvisszük állatorvoshoz kedvencünket.

A játékosság változása

A játékidő az idős cicáknál jellemzően egyre rövidebb lesz. Ahelyett, hogy szobáról szobára futkosnak, mint az őrült, inkább a felderítőkörutakat és a fáramászást preferálják. Ne gondoljuk azonban egy percig sem, hogy idősödő cicánkkal elfelejthetjük a közös játékot! Igaz, a macska egészségétől függően ilyenkor érdemes lecserélni a rohangászós-kergetőzős labdákat és szalagokat az ő tempójának megfelelő aktivitásokra, de ezek a közös élmények továbbra is megmaradnak majd. Hogy pontosan milyen fajta játékok a megfelelőek, abban a cica állatorvosa tud pontos tájékoztatást adni, de ahogyan minden életkorban, idős korban is fontos, hogy fitten tartsuk kedvencünket.

Új alvási szokások

Az alvási szokások változása szintén utalhat arra, hogy cicánk ezüstkorba lépett. Akár arról van szó, hogy a megszokottól eltérően az éjszaka közepén sétálgat, vagy éppen ellenkezőleg, átalussza az egész délutánt, pedig ez nem jellemző rá, szokásainak ilyen változására is érdemes odafigyelnünk.

cirmos cica dorombol ágyban miközben simogatják

Kondícióváltozás

A kondíció hirtelen változása nemcsak annak lehet a jele, hogy a cica érett korúnak számít, hanem figyelemfelhívás arra is, hogy el kell kezdenünk az idősödő macskáknak megfelelő táplálást. Egy bizonyos életkor után a macskák emésztése lelassul, az aktivitásuk csökken, és ez könnyen vezethet elhízáshoz. Hogy ezt megelőzzük, váltsunk idősödő cicáknak kifejlesztett, speciális senior macskaeledelre!

Csak semmi pánik!

Ne ijedj meg, ha a fent említett jelek közül bármelyiket is tapasztalod kedvenceden! Ha cicádat megfelelően táplálod, gondoskodsz a testi-lelki egészségéről, és kérdéses esetekben kikéred az állatorvos véleményét, még sok-sok évig hallgathatod az elégedett dorombolását.