Az Ön Kedvence, a mi Szenvedélyünk.
Felix
cirmos cica színes labdával játszik

Jutalomfalatok a testi és szellemi aktivitás fokozásáért

4 perc olvasási idő
Felix
Támogatja: Felix

Általánosságban mondhatjuk, hogy a macska jutalomfalatok funkciója a cica kényeztetése, jutalmazása, táplálásának változatossá tétele, ám léteznek valamilyen előnyt biztosító falatkák is, mint a fogtisztítást segítő falatok.

Vannak azonban olyan lehetőségek is, amikre első körben nem gondolnánk, hogy a falatkák segíthetnek. Ilyen például, ha egy az ideálisnál jobb kondícióban lévő cicát szeretnénk nagyobb aktivitásra bírni, vagy ha idősödő macskánknak szeretnénk az agyát is megmozgató feladatot adni. Az első esetben természetesen a jutalomfalatkákkal bevitt energiamennyiséggel a napi eledel adagját szükséges módosítani, vagy a falatkákat a száraz eledel terhére biztosítani, a változatlan vagy megnövelt mennyiségű nedves eledel mellett. Idős cicák esetében figyeljünk arra, hogy nagyon intenzív illatú, számára könnyen fogyasztható textúrájú és az esetleges diétájába beilleszthető összetételű falatkát válasszunk.

Mindkét esetben fel kell ébresztenünk a cica zsákmányszerző ösztönét, kihasználva az eredendő kíváncsiságukat.

Erre a célra akár otthon is készíthetünk változatos játékokat pl. papírgurigába rejthetjük a finomságokat, készíthetünk kartondobozból rejtekhelyet nekik vagy papírzacskóból, esetleg zokniba vagy törlőruhába rejtve is adhatjuk, fő a változatosság és az érdekesség!

Milyen falatkákat választhatsz?

A FELIX jutalomfalatok receptúrái nem tartalmaznak mesterséges színezékeket és tartósítószereket, értékes összetevőkkel készülnek, így nyugodt szívvel adhatod őket kedvencednek. Ráadásul alacsony energiatartalmuk miatt cicád optimális testsúlyának megőrzéséért sem kell aggódnod, amennyiben követed az etetési útmutatót. Böngéssz a FELIX jutalomfalatok teljes kínálatából és válaszd ki a cicád ízlésének leginkább megfelelőt!

Felix Play Tubes

A Felix Play Tubes megízesíti a napi közös játékot. Egyedi, hengeres alakja, kettős ízesítése, változatos méretei és a cicád által ismert és szeretett Felix jutalomfalatok íze ellenállhatatlanul játékossá teszi. Csak dobj egy jutalomfalatot a padlóra, és figyeld meg, ahogy cicád egyből utánairamodik! Egyszerűen gurítsd a jutalomfalatot a padlón majd nézd ahogy cicád örömmel fogyasztja el. Változatos méreteivel és zamatos pulyka és sonka valamint sülthal és garnélarák ízekkel játékra csábítja csintalan kedvencedet.

Ha ez önmagában már nem csigázza fel kedvencedet, lépjetek szintet! Készíts papírkarika-labdát: egy papírgurigát vágj fel nagyjából ujjnyi széles karikákra, majd fűzd egymásba ezeket, végül töltsd meg a kis jutifali hengerekkel! Cicád érezni fogja az ínycsiklandó illatot és mindent meg fog tenni azért, hogy megszerezze a falatkákat, ám ehhez a minduntalan továbbguruló labdát el kell kapnia! Jó választás lehet a papírkarika-labda az olyan cicáknak, akik félnek a hirtelen hangoktól, hiszen a papír halkan gurul vagy azoknak, akiket a sima műanyag vagy gumi felületű snacklabda hamar elkedvetlenít vagy nem szeretik az illatát.

Felix Party Mix

Töltsetek együtt örömteli, csintalan pillanatokat cicáddal a FELIX Party Mix jutalomfalatokkal, csirke, marha és lazac; csirke, máj és pulyka valamint lazac, tőkehal és pisztráng ízesítéssel! Ellenállhatatlan, színpompás jutalomfalat, melynek illata csábító, az íze pedig magával ragad. Engedd, hogy cicád élvezze az ellenállhatatlan ízek kombinációjának minden egyes ropogós falatját, melyek fehérjéket, vitaminokat és omega-6 zsírsavakat is tartalmaznak.

Csak rázd meg a tasakot és figyeld, ahogy cicád már szalad is a mennyei FELIX Party Mix jutalomfalatokért!

Szeretnéd kicsit feldobni a jutalmazást? Próbáld ki, hogy egy papírhengert megtöltesz a falatkákkal, majd a két végét egymásra hajtva bezárod. Ha cicád már haladó, akkor a hengert behúzhatod egy zokniba, amit a henger felett megcsomózol! A macskák szeretik pofozgatni, harapdálni a „zsákmányt”, erre mind a papírhenger, mind a megcsomózott zokni lehetőséget ad és a végén hozzájuthatnak a változatos falatkákhoz.

Felix Tasty Nuggets

Válaszd a magas fehérjetartalmú Felix Tasty Nuggets jutalomfalatot csintalan cicád számára! Cicád imádni fogja kétféle ízvilágukat. Érdes felületük még különlegesebbé teszi az élményt, és nem tartalmaz színezékeket. Elragadó ropogós textúrájával, valamint ellenállhatatlan csirke és kacsa vagy lazac és pisztráng ízével élvezetes pillanatokat nyújt. Kevesebb mint 2 kcal jutalomfalatonként.

Szeretnéd, ha cicád nagyobb energiát fektetne a falatkák megszerzésébe? Próbáld ki, hogy egy natúr papírzacskóra cicakar mérető lukakat vágsz, majd beleszórod a falatokat és lezárod. Ha ez már túl könnyű neki, akkor jöhet a cipősdoboz, amire szintén megfelelő lukakat vághatsz, megtöltheted a falatokkal vagy akár vegyesen játékokkal és falatokkal, lezárod és indulhat a matatás! Ez a játék az aktivitás fokozásán túl megdolgoztatja a cica elméjét is ahhoz, hogy kitalálja, hogyan szerezze meg a finomságot!