Gondolatok egy világjárvány margójára

Gondolatok egy világjárvány margójára – avagy a Covid korlátozások hatásai kutyás szemmel. dr. Sátori Ágnes állatorvos, viselkedésterapeuta cikke a PRO PLAN Gondos Gazdik blogon.

A korlátozások komoly kihívást jelentenek, nemcsak gazdasági, de lelki szempontból is. Ez az időszak próbára teszi megküzdési stratégiánkat, azt, hogy hogyan viseljük a bizonytalanságot, a félelmet. Fontos, hogy meg tudjuk-e találni a számunkra támaszt jelentő dolgokat, a biztos pontokat, melyekbe a család, a barátok is beletartoznak.

Hogy hogy is kerül mindez ide? A kutya a legtöbb magyar családban már családtagnak számít, jelen van hétköznapjainkban, örömünkben, bánatunkban, élvezve ennek összes előnyét és sokszor viselve ennek következményeit is. Bizonyított, hogy a kutya képes kötődni hozzánk, s hogy mi is kötődünk hozzá, a vele való foglalkozás, játék szorongásoldó hatású a gazdára, feltölt, jókedvet ad. A korlátozások időszakában ez különösen így van – sokat vagyunk együtt, a köztünk levő kapcsolat még szorosabbá válik, a kutyák szinte soha nincsenek egyedül. De biztosan tudjuk, milyen hatással lesz ez emberre és kutyára hosszabb távon?

Egy nagy kísérlet résztvevői lettünk, senki nem tervezte és senki nem kérdezi, hogy részt akarunk-e venni benne! Hosszú összezártság, fokozott pszichés terhelés, bizonytalanság, félelmek, és új kihívások – mindez egyszerre. Kutyák és gazdák egy speciális helyzetben, ahogy eddig soha. A következmények pedig szerteágazóak.

A tavaszi zárás után feltűnően megnőtt a szeparációs szorongástól szenvedő kutyák száma, akik a korlátozások feloldása után, a munkába visszatéréskor újra egyedül hagyva, ugattak, bepisiltek, romboltak, vagy magukba roskadtak. Érdemes lenne az őszi hullámban már sokkal tudatosabban viszonyulnunk a kialakuló helyzethez.

Szeparációs szorongás – ami sokszor még dr. House-t is kihívás elé állítaná…

A viselkedésterapeuta számára a szeparációs tünetegyüttes az egyik legbonyolultabb és legtöbb körültekintést igénylő viselkedészavar. És mint látható, már nem is szorongásról beszélünk. Miért is?!

Olyan egyszerű lenne azt mondani: „Az Ön kutyája azért ugat, rombol, kaparja az ajtót vagy pisil be, amikor egyedül van, mert szorong.” A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű.

A szeparációs tünetegyüttes nevét onnan kapta, hogy a tünetek alapvetően a szeparációra vagy annak esélyére aktiválódnak és nagyon sokfélék lehetnek. Vagyis elég, ha a gazda elmegy otthonról, vagy menni készül, de még az is aktiválhatja, ha a kutya azt hiszi, hogy egyedül maradt. A háttérben tehát számos ok meghúzódhat: félelem, szorongás, frusztráció, sőt, akár az unatkozás is közre játszhat. Tüneti szinten jelentkezhet romboló viselkedés, szorongás, pánik, a szobatisztaság elvesztése, de fokozott vagy csökkent aktivitás, ugatás, vonítás, nyüszítés vagy fizikai tünetek, pl. hányás is – mindez az egyedül maradás hatására.

Ahogy ebből talán látszik, szeparációs „szorongásnak” titulálni minden esetet, durva egyszerűsítés.

Jó diagnózis nélkül nincsen hatékony kezelés! A diagnosztika pedig hasonló Dr. House módszeréhez: Nézd az összes körülményt, vizsgáld alaposan a beteget és zárj ki mindent, ami hasonló tüneteket okozhat!

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Alapos kivizsgálás a kutya saját „háziorvosa” által, az egészségügyi problémák kizárására. A kutya általános viselkedési hátterének felmérése kérdőív segítségével. A szeparációs tünetek vizsgálata videó felvételről és végül, de nem utolsó sorban, a viselkedésterapeuta konzultációja a gazdával, ahol a gazda érzéseire, gondolataira, kutyás tapasztalataira, sőt az eddigi megoldási kísérletekre is kitérünk. És igen, ez után jutunk el a diagnózisig. Minderre azért van szükség, mert a háttér összetett, a kialakulás okai, a kutya viselkedése, sőt a gazda tapasztalatai is egyediek. Nincs két egyforma eset!

A szeparációs kutyákat a szakirodalom három nagy csoportba sorolja:

Az elsőbe tartoznak a gazdáikhoz extrém erősen kötődő kutyák (elsődleges hiperkötődés), ők soha nem tudtak egyedül maradni, mert nem viselik el, ha a gazda nincs a közelükben.
A második csoportba tartozó kutyák megtanultak egyedül maradni, adott szabályokhoz igazodva.
A gazda elmegy reggel hétkor dolgozni, előtte séta, utána egyedüllét – ideális esetben maximum 6 órán át –, majd a gazda hazaérkezik, séta, játék, vacsora és a többi. Amíg a rendszer adott, a kutya nem mutat tüneteket. De ha a rendszer változik… Például, ha gazda otthon felejt valamit és hazaszalad érte, vagy nem a szokott időben indul vagy érkezik, a kutya szeparációs tüneteket kezd mutatni.
A harmadik csoportba tartozó kutyák nem mutatnak extrém erős kötődést és bármilyen helyzetben egyedül hagyhatók. Ezeknél a kutyáknál az egyedülléttől való félelem negatív tapasztalat, félelem hatására alakul ki. Például amikor egyedül vannak otthon, nagyon megijeszti őket egy éles hang vagy vihar, de volt beteg, aki egy betörést élt át, s azután kezdett szeparációs tüneteket mutatni.
Azonban az élet soha nem ilyen egyszerű, nem lehet minden esetet a fenti kategóriákba szuszakolni. Van kutya, aki egyedül átélt epilepsziás roham után lett szeparációs szorongó, más egy aknába esve és onnan kimentve épített másodlagos hiperkötődést a gazdához és azután az egyedül hagyáskor szökni kezdett a gazda után. Van beteg, aki fájdalmat él át, akár egy bélgyulladás miatt és a fájdalomtól való félelem váltja ki egyedül hagyáskor a tüneteket.

Ami biztosan állítható: a szeparációs probléma összetett, a jó diagnózis körültekintést igényel és a kezelés sem egyszerűsíthető le mindenkire érvényes szabályokra. A kötődés lazítása, a kennel tréning, vagy akár a gazda vezető szerepének erősítése ezért nem hozza meg minden esetben a kívánt eredményt. A sikeres kulcsa itt is a megelőzés, illetve, ha már benne vagyunk, akkor a mielőbb megkezdett helyes kezelés!

Megelőzés? Igen!

A szeparációs problémák tudatos neveléssel, a körülmények alakításával, a veszélyeztető tényezők ismeretével megelőzhetők lennének.

A veszélyeztető tényezők közé tartozik például a menhelyi előélet, ezek a kutyák ugyanis gyorsan, extra erős kötődést képesek építeni, amikor végre gazdát kapnak, az ő esetükben a tudatos szeparáció-tanítás az első napoktól elengedhetetlen lenne.
Ha kölyök érkezik a családba, a szeparációt neki is tanítani kellene, a box vagy belső kennel használata, az egyedüllét idejének fokozatos növelése, a megfelelő szellemi és fizikai aktivitás biztosítása mind a tanítás részét kell képezzék.
Veszélyeztető faktor, ha a kutyának 4 hónapos kora előtt komolyabb, sok gondozást igénylő betegsége volt,
de az is, ha túl korán, 5-6 hetesen választották el, s adták gazdához.
És ne feledkezzünk meg a koronavírusról sem. Karantén vagy hosszabb kijárási korlátozás alatt nő a közös idő, a kutyák alig vannak egyedül, sok gazda 0/24-ben otthon van – vagyis a kutyának módja sincs gyakorolni az „egyedül maradást”, a gazdához való kötődés is erősödik. Sőt, mivel a közös játék jót tesz mindenkinek, nemcsak egymás mellett vagyunk, de nő a foglalkozás mennyisége, sok esetben a kutya a figyelemfelhívó viselkedésre is azonnali jutalmat kap. A játszótárs szerepe is inkább a gazdáé lesz, hiszen a kutyasulik nagy része is zárt, a sétáltatócsoportok megszűntek a szabályoknak és a fertőzéstől való félelemnek megfelelően.
És ez a veszélyeztető hatás különösen igaz azoknál a kutyáknál, akiknek volt már korábban szeparációs problémája. Persze, a tünetek nem a korlátozás alatt, hanem az első munkába járós napokon fognak feltűnni…

Szándékos a kifejezés: „feltűnni”, ugyanis a tünetek nem ekkor jelentkeznek először, már az együttlét alatt is mutat a legtöbb kutya tüneteket! Követi a gazdát egyik szobából a másikba, elkíséri a mosdóba, mellé fekszik, amikor főz, vagy akár az ágyába is bekéredzkedik. Ha a gazda dolgozik a laptopon, nyüszögéssel vív ki figyelmet, vagy az ölébe dobja a kedvenc labdáját elérve ezzel, hogy vele foglalkozzanak. Olyan ártalmatlannak tűnő dolgok, ugye? Sőt, kedvesek! A legtöbb gazda élvezi kutyája „rajongását”, a szeretet ilyen látványos megnyilvánulásait. De vajon hányan vannak tisztában azzal, hogy ezek a dolgok is hozzájárulnak a későbbi szeparációs problémák kialakulásához, felerősödéséhez?

Meggyőződésem, hogy a tudatosság nemcsak a hétköznapi életben, de a kutyázásban is fontos!

A szeparációs problémák megelőzhetők, a jelek időbeni felismerése, a megfelelő reakciók, a gyakorlás segíthetnek. Ha már problémás az egyedül hagyás, ne várjunk, keressünk szakértő segítséget!

És itt különösen fontos a szakértelem! Sajnos egyre többször hallani, hogy a szeparációnál gyakran jelentkező ugatást, elektromos nyakörvvel próbálják „orvosolni”, vagy azt tanácsolják, hogy a kilépés után vokalizálni kezdő kutyára a visszalépő gazda kiabáljon rá, zavarja a helyére. A szeparációs problémás kutyák nagy része szorong, esetleg fél, pánikol, vagy elkeseredett, frusztrált – ezért ugat, pisil be, vagy rombol. A büntetés nem segít, sőt hatalmas mértékben rombolhat, további félelmet, szorongást generál, és rontja a gazdával való kapcsolatot, sőt, egyes esetekben pszichoszomatikus betegségekhez is vezethet!

Ha nem megfelelő a diagnózis, nem lesz megfelelő a kezelés módja sem. Egy szorongó, egy félő, egy frusztrált vagy egy unatkozó kutya más és más megközelítést igényel, még ha a tüneteik hasonlóak is! Pozitív technikákkal, következetességgel, megfelelő fizikai- és szellemi terheléssel, gyakorlással, és nem utolsósorban türelemmel a legtöbb eset jól kezelhető!

Használhatunk természetes kiegészítőket, gyógynövényeket, feromonokat, érintésen alapuló technikákat, alternatív gyógymódokat, melyek jól tudják támogatni a viselkedésterápiát. Fontos, hogy támogatni, de nem helyettesíteni! A viselkedés alakítása tudatosan összeállított programot jelent, a feladatok, a haladás üteme, a fejlődés közbeni követés és szükség esetén az egyénre szabott módosítások elengedhetetlenek.

A kezelés hátterében jó, ha van állatorvos és egy problémás kutyák kezelésében is jártas tréner.

Az állatorvos a differenciáldiagnosztika ismeretében ellenőrzi a fizikai állapotot, s ha gyógyszeres támogatás válik szükségessé, annak feltételeit is ismeri, ugyanis a kutyák egy részénél ez elengedhetetlen. És emeljük ki, vannak ma már olyan állatorvosok, akik a viselkedésdiagnosztika, -terápia területén is otthonosan mozognak: segítenek a pontos diagnózist felállítani és tisztában vannak nemcsak az alkalmazható kiegészítő támogatással, de azzal is, hogy hogyan építsenek terápiás tervet, mely módszereket, eszközöket, technikákat használhatjuk.

A trénerek közül keressünk olyat, aki szakmailag és emberileg is hiteles, általunk is elfogadott módszerekkel dolgozik, s tanítja nemcsak kutyánkat, de minket is. A módszerek, a használható eszközök az utóbbi években sokat fejlődtek és sokat segíthetnek, keressünk olyat, aki alkalmazni is tudja őket. Legyünk tudatosak saját viselkedésünkkel, a kutya tanításával, a közös játékkal, az együtt töltött idővel, az egyedül hagyás rendszeres gyakorlásával!

Érdemes azt is átgondolni, hogy a kialakult helyzet és a kutya problémája belőlünk, gazdákból mit vált ki.

Egy olyan viselkedési zavarról beszélünk, mely kiválthat dühöt, frusztrációt, melyek akár a kutya menhelyre adásához is vezethetnek, de az esetek nagy részében inkább szorongást, bűntudatot generál a gazdáknál. A kötődés változása rólunk is szól, jó tisztán látni, a kutya mit jelent számunkra! Lehet barát, társ, pótolhat hiányzó kapcsolatot, jelentheti a szabadságot, hiszen vele mindig kimozdulhatunk, vagy még ennél is többet: támaszt, szorongásoldót. Tisztán kell látnunk a problémát, a kutyánkat és a saját szerepünket, érzéseinket is, ha sikeres megoldásra törekszünk!

És ne feledjük: lehet, hogy régóta kutyázunk, de egy szeparáció-problémás kutya kezelése tudatos munkát, szakértelemet igényel, ezért ne habozzunk segítséget kérni!

Írta: dr. Sátori Ágnes állatorvos, viselkedésterapeuta