Kölyökkutya nevelése – játszva tanulás

Kutyák

Kölyökkutya nevelése – játszva tanulás

Kutyák

Kölyökkutya nevelése – játszva tanulás

Kutyák

Kölyökkutya nevelése – játszva tanulás

Ha már eldöntöttük, hogy szeretnénk egy kiskutyát, gondoljunk arra is, hogy 10-15 évig lesz családtagunk, barátunk, társunk, és hogy ez az idő mindenki számára problémamentesen teljen, ezt az első évben kell megalapozni.

A kölykök nevelése már az anyaméhben elkezdődik      

Tudtátok, hogy a pocakban lakó kölyköket is ugyanaz az inger éri, mint az anyjukat? Így fontos, hogy a mama nyugodt és kiegyensúlyozott legyen a vemhesség ideje alatt. Miután megszülettek a kölykök, a mamájuk nagyon nagy türelemmel és szeretettel kezdi el tanításukat, valamint a falkába történő beilleszkedésüket is. Ugyanakkor, ha szükséges, a helytelen viselkedésüket morgással, grabanc megrázással adja tudtukra. De ami a legfontosabb, hogy a kölykök anyjuk mellett biztonságban legyenek.

A gazdi felelőssége

Fontos a gazdi felelősségtudata! A megszületett kölyköket ugyanis rendszeresen kézbe kell venni, simogatni kell, beszélni hozzájuk, és játszani velük. A kölyök nevelése lényegében abból áll, hogy folyamatosan figyeljük tevékenységüket, jutalmazzuk, ha jól viselkednek, és következetesen tiltsuk a helytelen viselkedést.

Kutya gazda játék

Hogyan alakul ki a kutya karaktere?

A kölyökkutyus öröklött tulajdonságain kívül még a születése óta tapasztalt ingerek, jelenségek azok, amelyek meghatározzák a felnőttkori karakterét. Fontos a nevelésben a játék, az együtt játszás, ezért játékosan próbáljuk meg rávezetni arra, hogy elvégezze a feladatot, amit elvárunk tőle. A kiskutya még nem tud megfelelően összpontosítani, hamar elfárad, ezért fontos, hogy ezek a közös foglalkozások rövidek és változatosak legyenek. Ezek mind-mind meghatározzák majd a később kialakuló, végleges karakterét, ezért a következetesség a legfontosabb a kölyök nevelésében.

Mikor vigyük haza a kölyköket?

Ha kölyökkutyust szeretnénk, akkor fontos, hogy rendszeresen látogassuk a tenyésztőt, akitől meg szeretnénk vásárolni a kiszemelt kedvencünket, mert így elkezdődhet a megismerkedés az új jövevénnyel. Ez pedig kedvezően befolyásolja majd a kutyus-gazdi kapcsolatát, és az új otthonba kerülését. Ennek a legoptimálisabb ideje, amikor a kutyus 7-12 hetes, mert ebben az időszakban a legfogékonyabbak az új környezet és információk befogadására. Amint megérkezik a kiskkutyus az új otthonába, hagyni kell, hogy megismerkedjen új otthonával, ő fedezze fel a számára még ismeretlen terepet. Ezen felül sokszor ismételgessük a nevét, hogy hamar megtanulja, és miután már beilleszkedett a családba, elkezdhetünk egyszerű parancsszavakat használni, mint például „nem”, „gyere”, stb.

Bent vagy kint?

Ha a lakásban fog élni a kutya, már az első nap el kell döntenünk – közösen a családdal, hogy mindenki következetes maradhasson –, hogy mi az, amit megengedünk neki, és mi az, amit nem. Fontos, hogy a kutyának legyen egy olyan helye a lakásban, ahová visszahúzódhat, pihenhet, de azért a család életéből ne legyen teljesen kizárva. Ha viszont ki-be jár a házba, vagy a nap jelentős részét kinn tölti a szabadban, akkor is gondoskodni kell egy szélvédett, fedett helyről, ahová az eső elől el tud bújni.

Az első lecke

Az első feladat, amit meg kell tanítani a kiskutyának, hogy nem a házon belül kell elvégeznie a dolgát. Ezt hamar képesek megtanulni, mert kölyökkorukban ezt általában akkor teszik, miután ettek vagy felébredtek. Ilyenkor hamar ki kell vinni az udvarra, utcára, és mindig meg kell dicsérni, hogy jó helyre piszkított! Természetesen előfordulhatnak balesetek, ilyenkor – de csak közvetlenül a tettenérés után – szóban dorgáljuk meg és takarítsuk fel a baleset helyét. Semmi esetre se nyomjuk az orrát bele!

Fontos a rendszeres étkezés!

A kölyköt minimum háromszor etessük naponta, azonos időpontokban, szoktassuk hozzá a rendszerességhez. Soha ne hagyjuk fél óránál tovább előtte az ételt, el kell vennünk előle azt, amit meghagy. Fontos, hogy jó minőségű, kifejezetten kölyökkutyák számára fejlesztett táppal etessük, mert abban minden megtalálható, ami a kölyök megfelelő fejlődéséhez szükséges.

Szundi-idő

A megfelelő alvóhely kiválasztása rendkívül fontos, mert a sok új inger és játék miatt a kiskutya napközben elfárad, és hamar elalszik. Esténként, amikor elcsendesedik a lakás, előfordulhat, hogy néha felsír. Ilyenkor ne rohanjunk oda hozzá, bármennyire is sajnáljuk, mert ezzel csak azt érjük el, hogy napokig ott éjszakázhatunk a kölyökkel. 2-3 nap után majd megszokja az új környezetét, és az éjjeli nyüszítések is abbamaradnak.

Kutyaovi

Amikor a kölyök megkapta az ebben az életkorban előírt oltásokat, kialakult a megfelelő védettsége, bátrabban kivihetjük az utcára is. A legjobb, ha keresünk egy olyan speciális kutyaiskolát, ahol kölyökovi is van. A kutyusok nevelésén kívül itt a tulajdonosokat is megtanítják a helyes nevelési módszerekre még a problémák kialakulása előtt. Játékos formában tanulják meg a kommunikációt, a közösségi szabályokat, és felkészítik a kölyköket a későbbi foglalkozásokra.

Miért jó, ha van egy etológus a tenyészetben?

A mi tenyészetünkben egy etológus is segíti a munkánkat, aki a kölykök különböző életkorában számos feladatot végez velük, hogy a kölykök reakcióiból és hozzáállásából ki tudja deríteni, hogy melyik kutyussal hogyan kell foglalkozni, mi az, amire a nevelés során oda kell figyelni, és hogy mire kell esetleg nagyobb hangsúlyt fektetni. Így ki tudjuk deríteni, hogy melyik kölyök mivel motiválható: játékkal, jutalomfalattal, stb, ami nagy segítséget nyújt a kutyus későbbi nevelésében.

Kámán Gyula tenyésztő, a Gondos Gazdik szakértői csapatának tagja