Öreg kutya nem vén kutya?

Egy korábbi írásunkban már érintettük a kutya öregedésének tüneteit és azt, hogy egy öreg kutyával bizony a gazda teendői és lehetőségei is megváltoznak.

De ha fel is tudjuk idézni a kutya öregedésének jeleit (pl. csökkenő aktivitás, aluszékonyság, céltalannak tűnő viselkedések, szokatlan szobatisztasági problémák, romló érzékszervek, stb.), nem biztos, hogy fel vagyunk készülve annak elfogadására, hogy kedvencünk bizony nem marad örökké ereje és képességei teljében.

Az öregedés, hasonlóan az emberekhez, a kutyánál is elkerülhetetlen és természetes folyamat. Sem megállítani, sem elmulasztani nem lehet – viszont tudatos felkészüléssel és előrelátó, felelősségteljes döntésekkel az öregedés tüneteit késleltetni, enyhíteni tudjuk, megjelenésük nem lesz annyira sokkoló, és kevésbé leszünk tanácstalanok a megoldások keresésekor.

Mit tehetünk az öregedés tünetei ellen?

A kutya idősödésével párhuzamosan számos területen jelentkezhetnek a leépülés, a változás tünetei. Ezek egy része közvetlenül fiziológiás okokra visszavezethető jelenség (pl. az érzékszervek gyengülése, az ízületek romlása), másokat pedig a szellemi leépülés („elbutulás”) rovására írhatunk. Az öregedés e jeleivel szemben nem tehetetlen az ember, és ha nem csak a már beállt, leromlott helyzetet igyekszünk javítani, hanem megelőző lépéseket is teszünk, akkor elérhetjük, hogy kutyánk „korához képest jó karban legyen”.

Például az ízületek védelme már a maximálisan aktív, öregedést megelőző felnőtt korban is elkezdődhet megfelelő táplálással, a szükséges porcvédő és –építő készítmények alkalmazásával. Ahogyan a megfeszített fizikai aktivitás (munka, sport) az emberi szervezetet is megviseli, elkoptatja, sérülésekkel bombázza, úgy a sport- és munkakutyák szervezete is fokozott megterhelésnek van kitéve. Az előrelátó gazda figyelembe veszi, hogy habár a kutya most még csúcsformában van, nem bölcs dolog agyonterhelni, hiszen néhány év a csúcson nem biztos, hogy megéri az ízületi problémákkal terhelt öregkort.

A szellemi-viselkedési leépülés ellen szintén az előre felkészüléssel tehetünk leginkább. A fiatalos agyműködés megőrzését manapság már specifikus táplálékkal is elősegíthetjük; valamint e téren kiválóan működik a „kutyaharapást szőrével” gondoskodási elve. Ez alatt azt értjük, hogy annak elkerülésére, hogy idősödő kutyánk kedvetlen, tunya és tompa legyen, a leghelyesebb ha (fizikailag nem túl megerőltető) feladatokat adunk neki, nagy odafigyeléssel benne tartjuk a családi aktivitás vérkeringésében – egyszóval pont olyan tevékenységekre és társas interakciókra késztetjük, amilyenekben kellemetlenül érintene bennünket, ha kutyánk már nem venne részt.

Természetesen nem állítható, hogy a kutya esetében ez öregségi tünetek megjelenését könnyű lenne felfedezni – különösen mivel fajták és egyes kutyák között is hatalmas eltérések lehetnek, akár a tartásmódból következően is. Mégis, a kutya időskori „szinten tartása” nemcsak azért problémás, mert a gazda egyszerűen nem veszi észre a figyelmeztető jeleket. Sokszor (akárcsak az ember esetében) inkább a tagadás, a „ha behunyom a szemem, a veszély nem létezik” felfogás a gondok forrása.

Készüljünk fel gondolatban

A lassú folyamatokat, különösen belső szemlélőként, igen nehéz észrevenni. A gazda sok-sok évet tölt együtt kutyájával, így számára a pici fokozatonként végbemenő öregedési folyamat felismerése még akkor is gondot okozhat, ha elmében és lélekben felkészült ennek befogadására.

Azonban ha hozzáállásunkat az jellemzi, hogy „amíg nem tudok róla, addig nem létezik”, akkor kutyánk már az időskori tünetek egész arzenálját fogja produkálni, mire ráébredünk a javarészt megváltoztathatatlan valóságra.

Az előző fejezetben említett megelőző lépéseket tehát érdemes úgy alkalmazni, hogy ne várjunk velük a tünetek felbukkanásáig, hanem kezdjük el őket életbe léptetni előre eltervezetten – a kutya fajtájából, jellegéből adódó időzítéssel. (Korábbi cikkünkben volt már szó az öregedés és a testméret összefüggéséről – alapszabály szerint a nagy és óriás termetű kutyák öregszenek leghamarabb, a minikutyák pedig a leghosszabb életűek).

Az öregedéssel kapcsolatban nemcsak magukkal az időskori tünetek kezelésével lehetnek teendői a gazdának. Joggal tételezhetjük fel, hogy nem a jelenlegi kutya az egyedüli az életben, amelyet tartani szeretne az adott tulajdonos. Érdemes megfontolni, hogy kedvencünk megöregedése, majd elmúlása után mikor és milyen kutyát szeretnénk legközelebb. Ez nagyon nehéz érzelmi döntés, amit igen komplikált lehet előre meghozni. Sok példát ismerünk arra, hogy egy imádott kutya elvesztését követően a gazda minden áron pótolni igyekszik kedvencét, lehetőleg annak „tökéletes mását” keresve.

Ezen gyász-szülte megoldások nem mindig sikeresek, mert természetesen nincs két egyforma kutya, még ha a mai technológiai fejlettség mellett akár klónoztathatjuk is jelenlegi társunkat – a környezeti feltételek nem lesznek ugyanolyanok, mint ahogyan mi sem vagyunk ugyanazok, mint 8-10 évvel ezelőtt voltunk. Tehát érdemes még időben elgondolkodni azon, hogy ha folyamatos kutyatársaságra vágyunk, még azelőtt indokolt lehet a „trónörökös” beszerzése, mielőtt jelenlegi kutyánk aggastyánná vált volna. Az új, fiatal eb a tapasztalt, szokásainkat ismerő kutya mellett fog beleszokni a napi rutinba, nekünk pedig lesz alkalmunk mindkét kutyát a legjobb formájukban élvezni egy ideig. Sokan aggódnak amiatt, hogy egy idősebb kutyát majd „idegesít” egy kutyakölyök – pedig ez az esetek túlnyomó részében egyáltalán nincs így.

A legnehezebb kérdés – az eutanázia

Jelenlegi biológiai tudásunk szerint az ember egyedülálló abból a szempontból, hogy pontos koncepcióval rendelkezik önnön elmúlásával kapcsolatban – egyszerűbben szólva, haláltudatunk van. Ez a képesség természetesen átok is egyben, hiszen az emberi tevékenységet, tudatot és kultúrát át- meg átszövik a halál elkerülésére, illetve a halál gondolatának feldolgozására tett kísérletek. Az állatok, beleértve a kutyát is, „szerencsésebbek” e szempontból. Számukra is létezik félelem, és szenvedés, de ez mindig konkrét kiváltó tényezőhöz kapcsolódik, amelynek elkerülése, vagy elviselése lehet az érintett állat számára a megoldás – viszont nem ismerünk tudományos bizonyítékot arra, hogy a kutya magától a haláltól félne, illetve az ellen küzdene.

A kutya (és minden más állat esetében is) a halál csak az ember szempontjából jelent morális kérdést, problémát. Ezt jól érzékelteti az is, hogy számos körülíró kifejezést (pl. eutanázia, elaltatás) alkottunk arra az esetre, amikor egy kutya szenvedéseinek állatorvos vet véget. Sajnos amikor egy kutya megöregszik, előbb-utóbb a kegyes halál is felmerül a lehetséges végállomások között.

Akármilyen szívszorító is ez a téma, a gazdának gondolni kell arra, milyen esetben lesz képes, illetve kell, hogy képes legyen saját maga úgy dönteni, hogy örökre megválik kedvencétől. Amint azt az előbb említettük, e döntés meghozatalának következményeként tudatos szenvedést csak mi, emberek fogunk átélni, mivel mi tudjuk, mit jelent a halál. A kutya számára az eutanázia nem különbözik egy komolyabb műtéti altatás élményétől. De vajon mikor indokolt a gazda számára egy ilyen döntés meghozatala?

A kutya képes szenvedés átélésére. Morális okokból az állati szenvedés csökkentése, megszüntetése a feladatunk mint gazdának, és erre hivatottak az állatorvosok is. Amikor egy idős kutya betegségből adódóan szenved, illetve a mindennapi kezelések miatt – mely akár kínokkal jár  számára-  a szokásos életminősége és tevékenysége lehetetlenné válik, itt az ideje búcsút vennünk tőle.

Az ember társaként, barátjaként élő kutyát megilleti a méltóság, akármilyen furcsán is hat ez az emberi viszonyokra kitalált szó ebben a környezetben. Méltóság alatt a normális mozgás, evés, ürítés, társas kapcsolatok meglétét és képességét értjük. Amikor ezek már nem, vagy csak súlyos korlátokkal állnak a kutya rendelkezésére, érdemes megfontolni, hogy vajon nincs-e itt az ideje az eutanáziának. Bármilyen nehéz is, meg kell tanuljuk, hogy saját minden áron történő ragaszkodásunkat az élethez ne vetítsük át idős, leépült kutyánkra, amikor a mindennapok szenvedés és méltóság nélküli élvezetére már nincsen lehetősége.