A Gondos Gazdik csapata újabb taggal bővül – bemutatkozik Dr. Pongrácz Péter etológus

Már gyermekként is rendkívüli módon érdeklődtem mindenféle állat iránt (ám ekkoriban még hajóskapitány is szerettem volna lenni).

Szerencsére szüleim nem bánták sem a számtalan akváriumot otthon, sem azt, hogy végül is az ELTE biológia szakos hallgatója legyek. Itt ismerkedtem meg az etológiával, mégpedig úgy, hogy diákként halak viselkedését kutattam. A halak után még nem a kutyák következtek egyből, hanem a nyulak – doktori fokozatomat a nyúlmagatartás tanulmányozása során szereztem.

Csányi Vilmos akadémikus professzor 1999-ben ajánlotta fel a lehetőséget, hogy az általa elindított, a kutya viselkedésének evolúcióját és jellegzetességeit vizsgáló kutatócsoportban dolgozhassak. Azóta több témával is foglalkoztam, szinte mindegyikkel az volt a célunk, hogy jobban megértsük, miért képes a kutya ennyire kiválóan beilleszkedni az emberi közösségbe. Vizsgáltam például azt, hogyan tanulnak meg a kutyák egy nehéz problémát megoldani az ember, vagy éppen egy másik kutya példáját megfigyelve; de az is nagyon érdekel, vajon mit „mond” a kutya az embernek vagy egy másik kutyának, amikor éppen ugat vagy morog.

A kutatómunka és a diplomamunkájukat készítő diákok témavezetése mellett tanítok is az Egyetemen. Néhány tantárgy a példa kedvéért: Állatjólét, Magyarország vadjainak etológiája, Szociális tanulás, A domesztikáció.

Habár a családunkban többnyire volt kutya, például soha nem felejtem el kedves magyar vizslánkat, komolyabban csak harmincon túl kezdtem el magam is kutyákkal foglalkozni. Azóta is lelkes híve vagyok a mudi fajtájú ebeknek, mintegy tíz éven keresztül a tenyésztésükkel is foglalkoztam. A mudiban leginkább azt kedvelem, hogy egy rendkívül udvarias, a gazdájához remekül idomuló, vidám, tiszta, allűröktől és extra igényektől mentes fajta, amely ráadásul igen egyedi módon néz is ki. Sajnos mindmáig legkedvesebb, első mudimat, amely a Fecske névre hallgatott, alig egy éve veszítettem el. Habár több utóda (lánya, unokája) is velünk él, őt egyik sem pótolhatja már.

Kutyákon kívül más szálakon keresztül is kötődöm a természet „hazavihető” elemeihez: például sok papagáj is hangoskodik otthonunkban (talán néha túlzottan is). Nagyon szeretem továbbá a kertészkedés „ehető” és „ehetetlen” ágazatait is – előbbire példák lehetnek a körtefáim, utóbbira a rózsák és a japánjuharok.