A dobermann egy közepesen magas, erős, ugyanakkor elegáns fajta. Szőre sima és rövid, büszke testmozgása leginkább az angol telivér lóéhoz hasonlítható. Okos és tele van energiával ami miatt őrkutyának, valamint rendőr és katonai munkára egyaránt alkalmas.
A dobermann igényli mind a szellemi, mind a fizikai tevékenységeket. Megfelelő családi kedvenc lehet, amennyiben fiatal korban szocializálják más kutyákkal, háziállatokkal és gyerekekkel. Hűséges és ragaszkodó kutya, jó házőrző.
Gyakran lehet „egygazdás”, a családon belül is leginkább egy emberhez ragaszkodik. Ismeretlen emberekkel és ismeretlen kutyákkal szemben általában bizalmatlan. Mérete, ereje, energiaszintje, valamint őrző-védő hajlama miatt kezdő gazdiknak nem ajánlott, valamint olyan személyek számára sem, akik nem tudnak kellő időt szánni a vele való foglalkozásra.
Származási ország: Németország
A dobermann-t eredetileg egy konkrét munkára tenyésztették ki. A XIX. század végén egy német adószedő, Louis Dobermann megelégelte, hogy pénz behajtás során többször kirabolták, és úgy döntött, hogy egy hatékony testőr kutyára van szüksége. Mivel egyben ő volt a helyi állatmenhely igazgatója is, bőven volt lehetősége célirányos keresztezési kísérletekre, hogy egy olyan, fizikailag impozáns kutyát tenyésszen ki, amely szükség esetén kellően vehemens és egyúttal elrettentő is.
Sajnálatos módon Dobermann úr azonban sokkal jobb volt adószedésben, mint a kutyatenyésztés részleteinek feljegyzésében. Így jórészt csak találgatni lehet, hogy milyen fajtákat használt a számára tökéletes társ megalkotásához.
Feltehetőleg német pincsereket, rottweilereket, beauceronokat és német pointereket is keresztezett. Mindenesetre a tisztázatlan kezdet ellenére lenyűgöző és immáron nagyon szeretett kutyát hozott létre.
1899-re a fajtát a Német Kennel Klub is befogadta, és hamarosan a páratlan őrző-védő képessége miatt világszerte népszerűvé vált. Ezen képessége az évek során visszafejlődött és bár ma már sokkal inkább tekintenek rá társkutyaként, örző-védő ösztönei nem vesztek el.
Az első világháború alatt a fajta csaknem kihalt, ugyanis akkoriban az európai emberek nem engedhették meg maguknak, hogy ilyen nagy méretű kutyákat tartsanak. Ám a katonai és rendőrségi munkára sikeresen tudták alkalmazni, ez biztosította a fajta jövőjét. A monda szerint amikor a fajta először került kiállításra, a bírók túlzottan féltek tőle ahhoz, hogy kinyissák a kutyák száját fogaik szemrevételezése céljából, így az egyik dobermann fajtájú kutya Champion címet nyert, annak ellenére, hogy több foga is hiányzott.
