Az Ön Kedvence, a mi Szenvedélyünk.
Pro Plan logó
németjuhász gazdájával túrázik

Nagy kutya – nagy veszély?

4 perc olvasási idő
Pro Plan logó
Támogatja: PRO PLAN

Nincs még egy olyan emlősfaj a világon, amelynek a kifejlett egyedei olyan méretbeli eltéréseket mutatnának, mint a kutya. A legnagyobb kutya felnőttkori testtömege akár százszorosa is lehet a legkisebb fajtáknál mért értéknek.

Mindez egyfelől a kutya testméretéért felelős gének plasztikusságát mutatja – hiszen a rendkívüli változatosságért sok-sok mutáció felel. Másrészt pedig az ember által felügyelt szelekció tehet a kutyák méretbeli változatosságáról, hiszen a mi (helyesebben őseink) szükségletei, illetve preferenciája szabályozták, mekkora kutyák szaporodhattak és sokasodhattak az emberi környezetben.

A nagy kutyák felvirágzása

Legalább tizenötezer év telt el azóta, hogy a háziasított kutya immár küllemében is kezdett elválni farkasszerű őseitől. Ezekről a korai ebekről csontleletek alapján tudunk, és e maradványok arról árulkodnak, hogy a kutya eleinte „összement”, hiszen nagyjából 8-10 ezer évvel ezelőttig a kutyák általában kisebbek voltak, mint az akkor élt farkasok. Mindezt a kutatók azzal magyarázzák, hogy a kutya ekkoriban elsősorban maradékokon élő, jelentősebb munkafeladat nélküli állat lehetett, vagyis egy „olcsóbb dizájn” is megfelelő volt a fennmaradásához, mint az erős prédára vadászó farkasoknál. Viszont nagyjából az első ókori birodalmak megjelenésével, illetve a földművelés elterjedésével egyidőben megjelentek a nagy, illetve kifejezetten óriás termetű kutyák, amelyek ettől kezdve végigkísérik az emberiség történelmét, és mind a mai napig igen népszerűek.

Németjuhász akadálypálya

A hatalmas ebek kitenyésztése legalább két dologra vezethető vissza:

Egyfelől ezek a tekintélyes méretű állatok történelmük java részében határozott munkafeladatokra „készültek” – harc, őrzés, védelem, nagytermetű vadak elejtése.

Másfelől, egy ekkora állat felnevelése és tartása komoly anyagi áldozatokat kíván a gazda részéről – vagyis a nagy kutyák megjelenése fejlett gazdálkodó népeknél jellemző, akiknek volt félteni-, őriznivalója, illetve megvoltak az erőforrásaik a nagy kutyák megfelelő kondícióban tartásához.

Napjainkban a hatalmas ebek egy része még mindig az eredeti, vagy ahhoz közel álló munkakört lát el – elsősorban elrettentő őrfeladatokban alkalmazzák őket. A hagyományos pásztorkutyafajták mellett számos modern, új típus is létrejött a tenyésztők igyekezete révén, amelyek, ha nem is óriás-, de nagytermetű kutyák (pl. németjuhász kutya, rottweiler), és képezhetőségük miatt több területen tudnak helytállni, mint nyájőrző társaik. Óriás ebeket tartani azonban kedvelt hobbi is manapság, a német dogoknak, kanári-szigeteki kutyáknak, nápolyi masztiffoknak és ír szarvasagaraknak a modern világban éppúgy a társállat, illetve sokszor a státuszszimbólum szerepkör jut, mint a skála másik végén helyet foglaló minikutyáknak.

Nagy kutya – más kutya?

Egy nagy kutya praktikusan más igényeket támaszt a gazda felé – többet eszik, nagyobb hely kell neki, több szőrt hullat – és természetesen sokkal erősebb, mint a kisebb fajtársai. Ugyanakkor viselkedése a legtöbb szempontból ugyanolyan, mint a többi kutyáé: kötődik a gazdájához, képezhető, figyel ránk, megtanulja a házi szabályokat, játékos, és ha egyedül hagyjuk, hiányzunk neki.

Nyilvánvaló az is, hogy nem minden nagytestű kutyafajta ugyanolyan viselkedésű – elég, ha megnézzük, mennyire más szerepkörre szelektálták őket. A nyájak mellett önálló őrfeladatokra kitenyésztett pásztorkutyák magatartása, emberekhez és állatokhoz való viszonya más, mint a sokoldalú munkafeladatra szelektált modern munkakutyáké, vagy az elsősorban harci feladatokra tenyésztett masztiffoké, illetve a legnagyobb vadászkutyáké.

Afrikai oroszlánkutya

Míg egy nagy kutya biztonságérzetet nyújthat gazdáinak már puszta jelenlétével is, hasonló okokból, ám ellenkező előjellel sokakat félelemmel tölt el a látványa. Ez nem véletlen – a kutyához köthető legfőbb negatív előítélet az állat harapósságára vonatkozik. Minden harapás fájdalmas, azonban a nagyobb ebek esetében az ember természetes veszélyérzete akár a halálos veszély elkerülésére is ösztönözhet minket. Nagy kutya – nagy harapás, mondhatnánk, igen egyszerű az egyenlet.

A nagy kutyák vadabbak?

Ha a nagytestű kutyák veszélyességét firtatjuk, a fő kérdés nem az, vajon mekkora sérülést okoz egy kis, avagy nagy eb – sokkal fontosabb azt eldönteni, hogy a nagyobb kutyák fokozott támadó hajlammal jellemezhetők-e. Erre nincsenek megbízható adatok. A kutyatámadási statisztikákban többnyire fajtákat kívánnak megnevezni tettesként, és jól tudjuk, a fajták megállapítása nagyon nehézkes, mivel a kutyák jelentős része keverék. A súlyos sebesüléseket okozó kutyák mérettartománya rendkívül változatos, amihez az is hozzájárul, hogy a legtöbb súlyos (nem ritkán halálos) kutyaharapás áldozata kisgyermek. Egy gyereket pedig kisebb kutyák is komolyan bánthatnak.

Ha a nagyobb kutyák gyakrabban is szerepelnének e szomorú statisztikákban, még ez sem árulna el sokat támadó hajlamaikról – hiszen a kisebb kutyák agresszív magatartása sokkal ritkábban éri el a bejelentési ingerküszöböt és az újságok „hírérték” szintjét.

Nagy kutya és kis kutya

Sajnos a tudomány nagyrészt adós még azzal, miért válnak időről-időre a legváltozatosabb féle és fajta kutyák emberre veszélyessé. Általános tendenciák bizonyára meghatározhatók – akár a genetika (erős territorialitásra, támadó, védő, küzdő viselkedésre szelektált kutyák); akár a tanulás (speciális képzés, bántalmazás, negatív ingerek); illetve e kettő interakciója is vezethet kutyatámadáshoz. A nagytermetű ebek semmiképpen sem minősíthetők agresszívabbnak ilyen alapon. Vagyis alapvetően nem kell rettegnie senkinek sem egy ebtől csak azért, mert az termetesebb az átlagnál.

A józan ész azonban mindenképpen szükséges a kutyákkal való helyes bánásmódhoz. Amikor valaki kutyát választ magának, nem tudjuk eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy minél reálisabban mérjük fel saját igényeinket és lehetőségeinket, vajon fel vagyunk-e készülve egy nagytestű, vagy óriás kutya ellátására és irányítására. Ezek a termetes kedvencek semmiképp sem rosszabb természetűek az átlagos kutyáknál, viszont ha gond támad a fegyelmezésükkel, esetleg agresszív helyzetbe kerülünk, vagy kerül valaki e kutyákkal, a következmények a kutya méretével együtt súlyosbodhatnak.

Írta: dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértő csapatának etológus tagja.

Kapcsolódó cikkek:

PRO PLAN