A világjárvány kitörése óta talán még inkább felértékelődött az állatok szerepe mindennapi életünkben, hiszen folyamatosan áhítozunk valamilyen gyógyír után a bezártság okozta magányra és szorongásra. Természetesen egy kutya befogadása felelősséggel jár, és minden esetben megfontolt döntésnek kell megelőznie, lelkiállapotunkra gyakorolt pozitív hatása azonban megkérdőjelezhetetlen.
Éppen ezért az sem meglepő, hogy négylábú társaink terápiás kutyaként is megállják a helyüket, legyen szó egy velünk született betegségről, egy stresszt kiváltó eseményről vagy általános lehangoltságról.

Hogyan hatnak a négylábúak lelki folyamatainkra?
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a terápiás kutyák elsősorban mentális úton igyekeznek a segítségünkre lenni egy tréner kíséretében egyéni vagy csoportos terápia során, míg a személyi segítőkutyák valamilyen fogyatékossággal élő személy mindennapi tevékenységében vesznek részt előzetes kiképzés után. Saját tapasztalatból is érzékelhetjük, hogy egy kutyussal jobb színben látjuk a világot: elég vele játszani, nevelés során közös sikereket elérni, vagy csak hozzábújni puha, bundás testéhez, máris megváltozik a hangulatunk. Ugyanez igaz fordítva is, hiszen gazdiként sokat tehetünk kutyánk fizikai és lelki egészségéért, ezért ha a viselkedésében változást látunk, érdemes a kutyák „terápiájáról” is tájékozódni korábbi cikkünkből.
Ezt a jelenséget tudományosan is alátámasztották, ugyanis vizsgálatok szerint a kutya és a gazdi együttléte mindkettőjükben az oxitocin-termelés növekedését idézi elő, miközben a kortizol-szint, vagyis a stresszt kiváltó hormon mennyisége csökken. Ezt a fajta szeretetet az anyukák babájuk iránt érzett szeretetéhez lehet hasonlítani, ami már sejteti, mennyire szoros kötődésről van szó.
A kutya hatalma a betegségek felett
Léteznek olyan mentális betegségek (például ADHD, Alzheimer-kór, PTSD, depresszió), amelyek éppen azt eredményezik, hogy az emberek bezárkóznak, nem hajlandóak vagy nem képesek más emberekkel szociális kapcsolatot kialakítani megfelelő mértékben. A krónikus betegeknél vagy haldokló gyerekeknél, felnőtteknél szintén nagy szükség van a lelki támogatásra, ami segíthet az életminőség javításában is. Ezekben az esetekben a terápiás kutyák beférkőzhetnek az ember bizalmába, érzelmi támogatást nyújtanak, és segítenek enyhíteni a szorongásos tüneteket azáltal, hogy érzékelik a hangulatváltozásokat, illetve felfogják az érzelmeket.
Gondoljunk egy autizmussal élő gyermekre, aki nehezen fejezi ki magát, nem feltétlenül tudja megállapítani, mások milyen érzelmeket tanúsítanak, ezért inkább a saját világában mereng el. Egy terápiás kutyával kisebb kihívást jelent kapcsolatot teremteni, közben mégis fejlődnek a kisgyerek szociális készségei, nyugodtabbá válik, és könnyebben ki is tudja fejezni az érzelmeit.

Kiből lehet terápiás kutya?
Ahogyan nem mindenkinek ajánlott a pszichológusi szakma, úgy a kutyák körében is léteznek olyanok, akik mentalitásukból fakadóan alkalmasabbak a terápiás kutya titulusra. Bizonyos személyiségjegyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a kutya el tudja látni feladatát: szükség van nyugodt temperamentumra, engedelmességre, intelligenciára és persze nyitottnak kell lennie idegenekkel szemben is. Erre a jelentőségteljes szerepre alkalmasak lehetnek például a rendkívül intelligens golden retrieverek, a védelmező bernáthegyik, a barátságos beagle-k vagy border collie-k, az uszkárok, vagy az olyan kisebb testű kutyák, mint a francia bulldog vagy a pomerániai fajta.
Bár ezek a kutyusok természetükből adódóan képesek terápiás módon hatni az emberekre, fontos, hogy már egészen kiskoruktól kezdve elsajátítsák az ehhez szükséges gyakorlatokat. Egy biztos: még ha sok esetben szükségünk is van más jellegű kezelésre, az egyik legjobb természetes gyógymódot jelenti a terápia kutyákkal.